Gyurcsány Ferenc beszéde Balatonőszödön
2007.12.20. 23:21 Antihős
„Nincsen sok választás. Azért nincsen mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt korábban nem tudtuk elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”
Szólj hozzá!
Címkék: mszp gazdaság gyurcsány kormány program hatalom hazudtunk csaló emlékezz kampánydumák hazudunk
Lampert Mónika - Vágjunk a munkába! Nézzük, ki, mit ígért!
2007.12.20. 23:16 Antihős
Garanciális feltételek: az Ön szavazatával országgyilési képviselő leszek, és a Magyar Szocialista Párt győz a választáson. Ebben az esetben garantálom Önnek a következőket:
1. 25 %-kal emeljük a bérek vásárlóértékét. Adómentes lesz a minimálbér.
2. 20 %-kal emeljük a családi pótlékot.
3. Ingyenessé tesszük az óvodai és bölcsödei étkezést.
4. Kéthavi családi pótlékot fizetünk minden augusztusban az iskolakezdéshez. Az iskolai tankönyvek térítésmentesek lesznek.
5. Megvalósítjuk az Érettségi+3 programot: a középiskolásoknak ingyenessé tesszük a nyelvvizsgát, a jogosítványt és a számítógép felhasználói oklevelet.
6. 30 %-kal emeljük az ösztöndíjakat és a hallgatói támogatást.
7. A heti munkaidőt 38 órára csökkentjük. A 45 év feletti nők és az 50 feletti férfiak újrafoglalkoztatását járulékkedvezménnyel ösztönözzük.
8. 50 %-kal emeljük az egészségügyi dolgozók bérét. Az ápolók négyévente egy egész évi fizetést kapnak hűségjutalomként.
9. A településeket új utak építésével bekapcsoljuk a közlekedés országos hálózatába, elősegítve ezzel a megtermelt javak piacra jutását.
10. 500.000 forintra emeljük az őstermelők adómentességének felső határát.
11. A nyugdíjasoknak visszaadjuk azt az 52 milliárd forintot, amit az Orbán- kormány 1999-ben elvett tőlük, ami átlagosan 19.000 forintot jelent. 50 %-kal megemeljük az özvegyi nyugíjakat.
12. Mindenkit az utolsó fillérig elszámoltatunk a közpénzek felhasználásával.
Ez a garancia "A tisztességes boldogulás 12 pontja" teljeskörű megvalósítására szól. Érvényes négy éven keresztül, Magyarország egész területén.
2002. április 15.
Lampert Mónika
Szólj hozzá!
Címkék: mszp nyugdíj közpénzek nép hatalom pótlék mónika hazudtunk lampert emlékezz kampánydumák hazudunk br
Wass Albert - A nép [megszívlelendő]
2007.12.20. 23:12 Antihős
Wass Albert:
- Háromféle ember van ebben az országban, háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán űl, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak. Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja,s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte. Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett. Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport,amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted? Ez a nagy tömeg. Ez a nép.
Szólj hozzá!
Címkék: kormány kommunista nép hatalom wass albert csaló
Borsod Online statisztikája a Magyar Bálint-féle kánaánról
2007.12.20. 23:09 Antihős
www.boon.hu cikke:
Küszöbön a fejlődés, kopogtat a kánaán
Borsod megye hátrányos helyzetű térségei nagy támogatásokra számíthatnak a pólus programból és egyéb felemelkedést segítő összegekből. Magyar Bálint sajtótájékoztatón beszélt a megyénk leendő fejlődéséről...
Elhiszitek?
Igen 9.09%
Nem 90.91%
Szavazók száma : 88
Szólj hozzá!
Címkék: statisztika magyar program borsod bálint pólus boon.hu
GDP- a béka segge alatt...
2007.12.20. 23:04 Antihős
Ismét a vártnál rosszabb lett a negyedéves GDP-adat. A várt egy százalék helyett 0,9 százalékkal növekedett az ország gazdasága a harmadik negyedévben – jelentette a KSH. Ezzel az utolsó helyen vagyunk az Európai Unióban.
Szólj hozzá!
Címkék: gyurcsány kormány pannon gdp puma
Ságvári Endre életműve- Miért nem akarta a gimnázium Ságvári nevét lecserélni?
2007.12.20. 22:56 Antihős
Ságvári Endre Tibor, avagy „Endri”, ahogy haverjai emlegették, manapság a „modern baloldal” – értsd: azok, akik letagadják, hogy a nagyapjuk lövetett a Kossuth téren – egyik hőse, Che Guevara magyar változata, csupán annyi különbséggel a karibi szakállas doktorhoz képest, hogy őt még azelőtt lelőtték, hogy nagyobb galibát okozott volna. Történt pedig ez 1944-ben, a Budakeszi úti Nagy cukrászda – ma Remiz étterem – kertjében, ahol Ságvári 1944. július 27-én egy másik illegális kommunistával találkozott volna. A kommunisták azért voltak illegálisak, mármint a tevékenységük, mert alig pár évtizeddel korábban végigdúlták-rabolták Magyarországot, és ezt nem vették jó néven a magyarok, avagy, ahogy ők mondják a mai napig is, „a fasiszták”. A negyvenes évek elejéig a legálisan működő szociáldemokrata párt holdudvarában bújkáltak, a Kéthly Anna és Peyer Károly nevével fémjelzett párt pedig szemet hunyt agitációs tevékenységük felett, amit a szocdemek rendezvényein, gyűlésein fejtettek ki. Az álszent „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” jogos követelése mögé bújva bizony mindig is ott volt a vörösterror, a nemzet felszámolása, a proletárdiktatúra. Aki ebben kételkedne, nézze meg, mit csináltak a szociáldemokraták a háború után: vezérkaruk szépen lefeküdt Rákosiéknak, önként és dalolva részt vettek a „munkáshatalom” kiépítésében, s végül ők pislogtak a legdöbbentebben, amikor 1956-ban a drága szép munkásaik „fasiszta csőcselékké” alakulva beleverte az ő fejüket is a Köztársaság tér kövezetébe. De ez Ságvári idejében még terv sem volt, Rákosi még Moszkvában lapított, bár már két éve nyomtatta Sztálin pénzén a Szabad Nép első illegális számait (amelynek egyébként a mai Népszabadság, a „modern baloldal” szócsöve a jogfolytonos utódlapja). Egyszóval Ságvári elvtárs itt ücsörgött és fröccsözött egy másik vörös gazemberrel, Szabados Lajossal, mire egyszer csak ott termett négy csendőr, és megkérték, ugyan, fáradjon már velük, ha már egyszer hadban áll az ország, a ruszkik már lassan Erdélyben vannak, ő meg arra agitálja a munkásokat, hogy szabotálják a haditermelést. Az ilyesmit tényleg minden hadban álló országban rossz néven veszik, az igazi fasiszták például a helyszínen agyonlövik, aki ilyet tesz, de nálunk akkoriban még nem ilyen fasizmus volt. Ságvári erre hamis igazolványt mutatott fel, mire mondták neki, hogy nem kéne szórakozni, mire fegyvert rántott, és rálőtt a csendőrökre. Egy csendőrt meggyilkolt, egy másikat súlyosan megsebesített, ő a kórházban halt meg, ám a harmadik, Kristóf László törzsőrmester viszonozta a tüzet, és agyonlőtte a vörös gazembert.
A jogszerűen eljáró két csendőrt 1959-ben háborús bűnösként kivégezték. Ságvári Endre emléktáblát kapott cimboráitól a cukrászda falán, amit a rendszerváltás idején összetörtek. Az MSZP Hiller István vezetésével 2004-ben újjáavatta ezt a táblát, s Hiller „követendő példának” nevezte Ságvári „munkásságát”. 2006-ban azonban a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta a kivégzett csendőröket, egyértelműen leszögezve, hogy az ítélet politikailag elkötelezett, koncepciós jellegű volt. Naná, hogy a „modern baloldal” üvöltőkórusa azonnal huhogni kezdett, s mindenféle önjelölt megmondóvezérek követelték mindenkinek a lemondását, de azok nem mondtak le. Azóta is nagyon fáj ez a „modern baloldalnak”. Szerintük ugyanis Ságvári az „antifasiszta harc” mártírja volt. Emléktábláján is ez állt:
E helyen halt hősi halált Ságvári Endre a fasisztákkal vívott fegyveres harcban.
Most már tudjuk tehát, hogy a Tompa utcai nyilasházat valóban megtámadták, bár ezt akkoriban a vörösök foggal-körömmel tagadták. Rendben, végül is nevezhetünk antifasiszta harcnak egy primkó utcai bunyót is, persze ha ugyanezt a szocik székházával tették volna, azt máshogy nevezte volna a Népszava. De kérem szépen, hol van Ságvári Endre? Hol van a munkásosztály büszkesége, a jogot végzett doktor Ságvári, a hérosz, a csodaember, a nyilasverő, a proletariátus megmentője? Említi őt legalább a Népszava? A túrót említi. És mi van az állítólag hasba lőtt munkásifjúval, azzal a Bonyhádi-Litzmann Jenõvel, akit Hegedűs Sándor emleget? Nos, a Népszava csak másnap jutott el odáig, hogy célozgasson erre az esetre, de ők még napokkal később is azt szajkózták, hogy ezek a gonosz nyilasok, ezek hogy megtámadták őket. Szegény Klein György, a korabeli Ártatlan Józsika pedig felismerte Kémeri-Nagy Imrében Mortimer korai elődjét, bár ez esetben legalább a „náci” jelző stimmelt. Az állítólag elfogult rendőrség pedig – mint megtudjuk – Klein felismerése nyomán eljárást indított a nyilasok ellen is. Ejnye... Parancsoljatok, itt van a Népszava következő néhány cikke az 1937. szeptember 19-i és 21-i számaiból. Az utóbbiban említik meg egyáltalán, hogy volt valami hasbalövés. Egyébként pedig sírva hivatkoznak a nyilasok korábbi, "véres" támadásaira, és arra, hogy eszük ágában sem volt megtámadni a Centrum nyomdát, ahol a nyilasok újságját nyomtatják, dehogy, ők nem olyanok... A hivatkozott véres támadásokról nem találtam információt, valószínűleg ott is előugrott valami vitézkötéses alak a sötét kapualjból, hogy ártatlan járójelőket vagdosson fejbe. Egyúttal nem értik, a rendőrség miért dagaszt nagy ügyet „mesterségesen” egy „jelentéktelen utcai verekedésből”...
No de nézzük, mi történt ezzel a Bonyhádi-Litzmann Jenővel. Kiféle-miféle ő? Tényleg hasbalőtték az 1937-es majálison? Ismét forduljunk a Népszavához. Az 1937. május 1-i számban a 14. oldalon olvashatjuk, hol lesznek (voltak) szociáldemokrata majálisok. A lövöldözés állítólag a Hűvösvölgyben történt. Nota bene, nincs is ilyen helyszín a listán! A majálisokról szóló tudósítások sem említenek lövöldözést.
Más lapokat itt nem idézek, mert azok magával a majálissal sem foglalkoztak. Az 1937-es majálison tehát semmiféle lövöldözés nem történt! Ezzel legyinthetnénk is, tehát Bonyhádi-Litzmann csak legenda, sosem létezett, vagy ezt is a kapualjból kiugorva ették meg a nyilasok... Igen ám, de ezúttal csak a modern kori történészek precizitásával van a hiba. A lövöldözés valódi volt. Ám nem a majálison történt, hanem hetekkel utána. Valóban hasba lőttek egy munkásifjút a Hűvösvölgyben, és valóban nyilasok tették. De nem majális volt, hanem gyűlés. A Népszava 1937. június 29-i számában több, mint két oldalt szentelt a valóban felháborító ügynek. A tettest, Balla István 30 éves sofőrt, nyilas aktivistát szinte azonnal elfogták.
Összefoglalva: a nyilasok és a kommunisták mifelénk is a más országokban megszokott utcai bunyók keretében tárgyalták ki az ideológiai ellentéteket. Hol a nyilasoknál borult ki a bili, hol a komcsiknál. Szép társaság mind a kettő. Fentiek fényében azt is mondhatnánk, ha történetesen a tengelyhatalmak nyerik a háborút, akkor ma Kémeri-Nagy Imrének lenne emléktáblája valahol. Már persze, ha valaki emlékezne rá. De várjunk csak! Ságvári Endrét valahol ott hagytuk el, hogy a kutya sem ismeri. Ságvári! Who the fuck is Ságvári?
Nos, a neve végre-valahára megjelenik a Népszavában! Egyetlenegyszer, s nem többször, és akkor is egy mínuszos hírben. Ez pedig az 1938. október 21-i szám 9. oldalának alján szerepel. Abból már nem lett kétoldalas vezércikk, hogy a bíróság 8 hónapi börtönre ítélte a Tompa utcai támadókat, köztük dr. Ságvári Endrét. Ugyanakkor felmentették Kémeri-Nagy Imrét, mivel önvédelmét jogosnak ítélték. Más lapok nem írtak erről az ítéletről. Na, ennyi volt Ságvári szerepe. Leültették, szevasz. Ugyanezen lapszám 7. oldaláról származik egyébként a korábban idézett híradás a háromhavi fogházra ítélt nyilas lapszerkesztőről. Ő leülte a három hónapját, Ságvárit a felénél kiengedték. Ja, és a nyilas lap mellesleg be is lett tiltva, ami nem mondható el a Népszaváról. Persze, persze, Horthy-fasizmus, tudjuk...
Ságvári tehát nem volt jobb, mint ami ellenfelei, a nyilasok, azaz egy nagyszájú hőzöngő, egy utcai balhéharcos, egy felforgató, aki történetesen jogi diplomával a zsebében tevékenykedett. Neve soha többé nem bukkant fel a korabeli Népszava hasábjain, de nem említi őt az 1942-től illegálisan megjelenő Szabad Nép egyetlen száma sem. Legendája úgy szól, hogy rövidesen "illegalitásban" kellett élnie, de vajon ebből mennyi igaz? Nos, annyi, hogy az állítólag halálra körözött kommunista 1944-ben lazán elüldögélhetett egy budai cukrászda kerthelyiségében, terrorista-társára várva, miközben pedig az utcákon megerősített katonai- és rendőrjárőrök cirkáltak. Akkoriban ugyanis már javában bombázták Budapestet a szövetségesek, közeledett a front, és minden erőt bevetettek a fosztogatások, rendbontások megakadályozására. Megtehette ezt például Budaházy György 2006-os bújkálása során? Nem, pedig béke volt, és manapság nem állnak az utcán posztos rendőrök.
Akárhogy is szépítjük, Ságvári teljesen jelentéktelen bajkeverő volt a maga idejében, aki néhány izgató röplap elosztogatásán és a Tompa utcai bunyó megtekintésén kívül semmi mást nem tett, mint hogy 1944-ben lelövette magát. Jelentéktelenségére mi sem utal jobban, minthogy a Szépilona kocsiszínnél történt lövöldözést egyetlen, az Országos Széchényi Könyvtár hírlaptárában őrzött újság sem említi meg. A nyilas Kémeri-Nagy Imre sem volt egy észlény, az újságírói pályán bemutatott kavarása vagy Horthy Miklós királlyá kikiáltása (amiért le is csukták) például a balfaszság tankönyvi példája, de legalább elment Finnországba, vitézül harcolt a ruszkik ellen, és 1942-ben a szovjet partizánokkal vívott tűzharcban esett el. Ságvári ezzel szemben elkummantotta a katonaságot, és a nagy fasisztaellenes harcban esze ágában sem volt valóban fegyvert fogni. A fronton harcoló honvédeket ellátó gyárakban szabotálni, meg orvul a törvény képviselőjére lőni, az jobban feküdt neki. Ilyenféle emberek voltak mindig is ezek a vörösök, s ma se jobbak.
„A nemzeti emlékezet és a jog oszthatatlan. Ha van antifasiszta minimum (amit pl. György Péter az ÉS múlt évi 38. számában szorgalmazott), akkor léteznie kell antikommunista minimumnak is. Szomorú, hogy erről sokan nem akarnak tudomást venni. Ságvári emléktáblája elõtt minden évben koszorúznak, de arra senki sem emlékszik, hogy a jog meggyalázásával Ságvárira hivatkozva, az ő nevével és az ő nevében embereket akasztottak fel és családokat tettek tönkre. "
Szólj hozzá!
Címkék: gimnázium ságvári antifasiszta?
Szeretettel köszöntelek kedves kazincbarcikai barátom!
2007.12.20. 22:41 Antihős
Ezúton köszöntöm olvasóimat, akik valószínű, hogy szűkebb környezetemől, barcikáról kerülnek majdan ki.
Napok óta gondolkodom, hogy maradandóvá tegyem az általam összeszedett információkat.
Manapság, 2007. decemberében, de még karácsony előtt igen feszült az ország hangulata. Sztrájkok, tüntetések, zavargások, mozgalmak, szervezetek, csoportok aktiválódása jelzi, hogy nagyon nincs rendben az ország szekere.
Tudom. Mi választottuk meg őket, akik most koptatják Országgyűlésünk padsorait. De lehet-e erre hivatkozni azok után, ami kiderült őszöd után? Legális hatalom irányítja-e az országot, legálisak-e a tetteik azután, hogy kiderült: csaltak, hazudtak, nem csináltak semmit, ettől többre ne is számítsunk tőlük.
Diktatórikus, a kommunizmusból átmentett hatalom ez, amely jellegzetesen kelet-európai "hagyomány". Oligarchák, vajdák, rezsimvezérek, kommunista népámítók, akik egymással ma is éppen úgy tartják a napi kapcsolatot, mint azelőtt. Mára viszont nem pártvezérek, pribékek, hanem csak milliárdosok, igen, csak milliárdosok. Putyinnál Gyurcsány Ferenc rendszeres vendég, megosztják észrevételeiket, és elcsennek egy kis részt a másik műdemokráciájából.
E kommunisták egyetlen pozitívumként említhető tette a sárospataki könyvtár részbeni visszaszerzése. Valószínű, hogy nagy árat fizettünk érte. Más egyszerűen nincs!
Számadatok hamisításával sem sikerült eredményt felmutatni a gazdaságban. Nemzetközi minősítő intézetek hazánkat kockázatos piaci szereplővé csökkentették. Hatalmas az infláció (a cikk írásakor 7% feletti), ez a szegények adója; nemzetközi pénzintézetek Magyarország gazdasági fellendülését 2% alá helyezték az elmúlt napokban. Ezek pedig előrevetítik a számunkra súlyos jövőt: esély sem lesz kilábalni a 2002 óta teljesen eladósodott ország békjójából.
Persze minden megoldható egy újabb hazugságkampánnyal. Elhitetni az emberekkel, hogy szépen alakul az ország sorsa, a Kóka-féle (SZDSZ) Pannon Puma gépezete egyre pengébb, az évek alatt elfeketedett üvegzsebbel hamarosan ismét más néven, de tartalmában ismét találkozhatunk. Előjön ismét a gyurcsány-féle "becsület szavamat adom" hamis és nevetséges ígéretkampány.
Szóval jó olvasgatást mindenkinek. Itt fogom emlékeztetni olvasóimat a 2006-os választások előtt elhangzott beszédekre, ígéretekre.